RCS Zsaluzia Nagykovácsi

Mióta az árnyékolástechnika fontosságát felismerte a világ, azóta folyamatos ellentéteket szülnek az emberek között a beltéri- és a kültéri árnyékolók, hiszen sokan határozottan állítják, hogy egy roletta, egy szalagfüggöny vagy egy egyszerű sötétítőfüggöny bármikor képes felvenni a versenyt egy zsaluziával szemben. Márpedig ez a kijelentés nagymértékű hozzá nem értésre enged következtetni, hiszen míg egy beltéri árnyékoló rendszerint csak a magánszféra védelmére, illetve a napsugarak távoltartására alkalmas, addig egy masszív kültéri megoldás az elhangzottakon felül hozzájárul otthonunk hang- és hőszigeteléséhez, a vagyonvédelemhez, miközben még a lakás külső megjelenését is megtámogatja. Mindezek természetesen csak címszavak, éppen ezért az alábbiakban azt vizsgáltuk, hogy milyen előnyöket tud felmutatni egy zsaluzia a beltéri árnyékolástechnikai megoldásokkal szemben.

Hang- és hőszigetelés télen-nyáron

Legyen szó akár külső-, akár vakolható tokos zsaluziákról, a beltéri megoldások után a tulajdonosok többsége elsőként az extra hang- és hőszigetelést érzékeli az új tulajdonságok közül, ami nem meglepő. A zsaluzia ugyanis télen-nyáron képes megtámogatni ezen a téren otthonunk komfortját. A hőszigetelés tekintetében ugyanis a melegebb időszakokban a palást már odakint felfogja a forró napsugarakat, ezáltal nemhogy a belső helyiségekig, de még a nyílászárókig sem engedi el őket, a forgatható lamelláknak hála ráadásul mindezt úgy, hogy közben a természetes fényről sem kell lemondanunk odabent.

Egy belső árnyékoló erre az esetek többségében nem alkalmas! Többségük ugyanis a napsugarakat beengedi a lakásba, ezáltal a nyílászárók, a párkányok, a padló egy része, sőt a hőszigetelésen túlnyúló falszerkezet egy jelentős része is forrósodásnak indul, ami kánikula idején úgy működik majd, mint egy fűtőtest. Magyarul: ha otthonunkba bejutnak a forró napsugarak, akkor azzal akár 3-5 Celsius fokkal is magasabbra emelkedhet a hőmérséklet, mint kültéri árnyékolóval.

A téli hőszigetelést pedig akkor még szóba sem hoztuk, hiszen ebben a tekintetben hasonló különbségek tapasztalhatók a zsaluzia és a beltéri árnyékolók között. Egy a belső helyiségben elhelyezett függöny vagy roletta ugyanis túl sokat nem tud tenni azért, hogy a kinti hideg és a benti meleg ne találkozzanak, egy zsaluzia azonban teljesen zárt lamellákkal gyakorlatilag egy összefüggő réteget alakít ki a nyílászárók előtt, vagyis a nagy hideg nem tud eljutni a nyílászáróig, ezáltal nehezebben találkozik a belső helyiségek hőmérsékletével, ami lényegesen lassabb hőcserét eredményez majd, tehát könnyebben megmarad a lakásban a kellemes meleg. Hogy a fűtési költségek szempontjából ez milyen jelentős segítség, azt talán mondanunk sem kell!

Ha pedig valami a hőt szigeteli, az rendszerint a hangot is! A zsaluzia ezen a téren szintén sokkal előnyösebb a beltéri árnyékolóknál, méghozzá éppen az imént említett megoldása miatt, hiszen a teljesen összezárt lamellák alaposan tompítják a kinti zajokat, melyek így eleve legyengülve jutnak el a nyílászáróig, ami aztán tovább halkítja őket, tehát végül többségük el sem jut a belső helyiségekig. Ez a nyugodt pihenés és a komfortos mindennapok tekintetében óriási előny, miközben egy sötétítőfüggöny egyáltalán nem befolyásolja ezt a tényezőt.

Kiemelkedő fényszabályozás és fényzárás

Amennyiben a zsaluziával vetjük össze a beltéri árnyékolókat, feltétlenül ki kell emelnünk a forgatható lamellákból fakadó páratlan fényszabályozást, amire egyedül a reluxák képesek, de csak a lakáson belül, melynek hátrányát a fentiekben már ismertettük. Ezzel a megoldással úgy tudjuk árnyékolni otthonunkat, hogy közben a természetes fényt továbbra is beereszthetjük, de amennyiben szeretnénk, a lamellák összezárásával közel 100 százalékos fényzárást is kivitelezhetünk, ami a nappali pihenés tekintetében egyáltalán nem elhanyagolható.

Modern megjelenése növeli a ház esztétikáját

A sötétítőfüggönyöket az esetek többségében inkább dekorációnak tekinthetjük, semmint ténylegesen hatékony kiegészítőknek, ellenben a zsaluziákkal, melyek kintről alaposan képesek megnövelni a lakás esztétikáját. Ezt egyrészt modern megjelenésükkel tudják biztosítani, másrészt pedig azzal, hogy akár a szivárvány szinte minden árnyalatában színezhetők, így beleolvaszthatók a homlokzatba, de akár eltérő megoldásokban is gondolkozhatunk. További nagy előny, hogy robosztus kialakítása miatt a vagyonvédelmi funkciók tekintetében is kimagasló szerepet játszhat.

Motorizálás, automatizálás

Az esetek jelentős többségében a beltéri árnyékolók nem motorizálhatók, ezáltal működtetésükhöz mindig közvetlen erőhatás szükséges. Egy zsaluzia azonban ezen a téren is magasabb szintre emelheti a komfortot, hiszen egy elektromotor beépítésével a termék mozgatása a kapcsolódó távirányítóval akár egyetlen gombnyomásra is kivitelezhető. Sőt mi több, a motorizálás lehetőséget biztosít arra, hogy néhány kapcsolódó fény- vagy szélérzékelő csatlakoztatásával automatizáljuk az árnyékolót, azaz felkészítsük az önműködésre, és az okosotthonhoz való összeköttetésre.